If you can read in english >>>click here

 

wolfhoundKi ne szeretne bele elsõ látásra ebbe a jóságos, szõrös, igézõ szemű kedves teremtménybe, amit itthon ír farkaskutyának nevezünk, eredeti hazájában pedig irish wolfhoundnak. Már a rómaiak beszámoltak a szigeteken talált óriás kutyákról, amelyeket farkas- és jávorszarvas vadászatra használtak. Nemcsak vadásztársak voltak, hanem a törzsfõnökök és királyok állandó, nagy tiszteletnek örvendõ kísérõi.

Nevezték Irish Wolfdog-nak, Irish Greyhound-nak, Irish Deerhound-nak, valamint Cú Mór-nak – Óriás Kutyának. A fajta története szorosan összefügg a kelta nép történelmével, bár ír farkaskutyák, már jóval a kelták letelepedte elõtt éltek Írországban. Tenyésztése szorosan összefügg az ír nép történelmével.

A XVII. század végén és az azt követõ idõszakban nagy éhínség tombolt Írországban. Éheztek nemcsak az írek, de a kutyáik is. Amíg nagy számban éltek farkasok az ír szigeten, sok ír farkas is vadászta õket. De az éhínség súlytotta a farkasokat is. Részben az ír farkasok "muködése", részben a nagy nélkülözés következtében a farkasok kipusztultak az ír szigeten. Így a továbbiakban nem volt szükség nagy számban ír farkaskutyára. A kutyák száma erõsen lecsökkent, szinte csak státusszimbólumként maradt meg egyes ír nemesek mellett. Ráadásul egy 1798 elõtt hozott angol rendelet kimondta, hogy minden, nem láncon tartott kutya elpusztítandó. Az ebben az évben lezajlott ír felkelés után pedig egy kutya fejéért épp annyit fizettek, mint egy ír felkelõ vagy katolikus pap fejéért. Rossz idõ járt a kutyákra. A farkasok végképp kipusztultak, így nem maradt feladat, amelyet elláthattak volna, nem volt rájuk szükség. Egyes családoknál megmaradtak, de csak mint kedvencek. Korabeli beszámolók szerint a fajta hanyatlásnak indult. Méretük csökkent, temperamentumuk is hátrányukra változott. Azon ír családoknál is, akik a fajta megmentését szem elõtt tartva tovább tenyésztették õket, a kutyák egyre kisebbek lettek, mivel sem anyagi, sem tenyésztési lehetõségeik nem voltak megfelelõek.

A fordulat:

Az 1841-es év fordulópontot jelentett a fajta tenyésztésében. H. D. Richardson kapitány az Irish Penny Journal c. lapban 1841 májusában megjelentetett egy cikket az ír farkasról. A cikket Oscar és Brenda nevu kutyák képeivel illusztrálta. Így írt: "...kijelenthetem, hogy az ír farkas és a skót szarvasagár nem különálló fajták. Ezt bízvást állíthatom, hisz mindkét típusú kutyát tenyésztettem". Bizonyítékokkal is szolgál. Elmélete szerint az "írek Skóciában is letelepedtek és természetesen magukkal vitték hatalmas kutyáikat is. A két tenyészet elkülönült ugyan egymástól, ám mégsem tekinthetjük e tenyészeteket külön fajtáknak, mivel igen nehéz, ha nem lehetetlen megközelíteni õket". Richardson munkássága kevéssé ismert, mindazonáltal Graham kapitány mellett õt is úgy kell számon tartanunk, mint a fajta egyik megmentõjét.

Graham

George Augustus Graham kapitány tagadhatatlan érdemei mellett, valószínuleg igen önfeju ember volt. Fogott néhány szarvasagarat, melyek kétségkívül nagyobbak és robosztusabbak voltak a kor szarvasagarainál és kialakította "saját típusú ír farkasát". Graham kapitány tenyésztési stílusát leginkább állhatatosság jellemezte. Pontosan dokumentálta az egyes keresztezéseket és papírra vetette alapelvét is, miszerint "rendíthetetlenül törekszem olyan kutyákat keresztezni, melyek magukon hordozzák az õsi ír farkas bélyegeket, nem pedig véletlenszeruen hozom össze az egyes tenyészkutyákat". Graham kapitány a még meglévõ kutyákkal, amelyek ereiben farkasebvér csorgott – deerhounddal, német doggal, barzojjal és tibeti masztiffal – megalkotta a ma ismert, hatalmas ír farkasebet. Ez a szokatlan jelenség a legjobb úton haladt afelé, hogy divatkutya váljon belõle – minden ebbõl eredõ hátránnyal. Az ír farkasokat szabályosan elkótyavetyélték, pedig aligha van más fajta, amelyik annyira igényes lenne a felnevelését és tartását tekintve, mint az ír óriás. Akinek fontos, hogy farkasebe egészséges legyen, elõször is a származását kell alaposan és kritikusan megvizsgálnia, mert a fajnak megfelelõ felnevelése drága, fáradságos, a tenyésztõjének sohasem lebeghet a haszon a szeme elõtt.

Két kutyáját kivéve, melyeknek ereiben csak szarvasagár-vér csörgedezett, szinte minden kutyája leszármazottja volt Old Donagh Ballytobinnak, mely nagy valószínuséggel a kor egyetlen tisztességes ír farkas szukája volt. Graham kapitány egyéb híres kutyái voltak még Ch. Sheelagh, Ch. Dhulart, Ch. O'Leary.

sheelah

dhulart

oleary

Ch. Sheelah

Ch. Dhulart

Ch. O'Leary

Ch. Sheelagh-ot a kor "kutya-kritikusai" – ez kb. 20 évvel Old Donagh "érája" után lehetett – úgy jellemezték, mint "olyan impozáns, nemes megjelenésû kutya, mely tenyészetének, sõt az egész kutyatenyésztés díszére válik". E kutyát, fiát és közvetlen leszármazottaikat a késõbbiekben gyakorta keresztezték egymás közt a célból, hogy Ch. Sheelagh egyedülálló fejformáját megtartsák az utódpopulációkban.

Ch. Oleary, melyet még tisztán Graham tenyésztette kutyának tekinthetünk, már egy új korszak kezdetét jelenti az ír farkas tenyésztésében. E kutya ugyanis már meghaladta a 32 hüvelyket, igaz ugyan, hogy ez a 32 hüvelyk a Graham féle "egyéni" 32 hüvelyk volt, így a kutyák valóbani magassága eléggé kétséges (ford. megj.: 1 hüvelyk = 2.54 cm, így a 32 hüvelyk, a gy.k. 81.28 cm volt). Ch. Olearynak ma is számos leszármazottja van, csakúgy, mint Old Donaghnak.

1879-ben a politikai helyzet már lehetõvé tette, hogy az Ír Kennel Club megrendezte kiállításon Dublinban már ír farkasok is szerepeljenek. Ez a kiállítás pontosan megszabta a tenyészrés további irányvonalát, mivel a közönség bizonyos kutyák láttán hangos röhögéssel adott hangot lebecsmérlõ véleményének.

1885-ben Graham kapitány megalapította az Irish Wolfhound Club-ot. Egészen 1909-ben bekövetkezett haláláig tevékenyen részt vett a fajta továbbnemesítésében és népszerusítésében. Utolsó cikkében figyelmeztette az ír farkas tenyésztõket a felelõsségre, melyet a fajta jövõjével szemben viselniük kell. Azt hiszem, hogy ha méltóak akarunk lenni Graham kapitány emlékéhez, nekünk is meg kell fogadnunk az õ intelmeit.Graham így ír: "A testület ne javasolja tenyésztésre a törékeny vagy gyenge kutyákat. Az ideális kutya gyors, határozott, ugyanakkor hangtalan mozgású. A mellkas legyen nagy, hogy a tüdõ és a szív szabadon dolgozhasson. Javaslom a bíróknak továbbá, hogy a rövid vagy hiányos szõrzetu, illetve a határozatlan, nem eléggé temperamentumos vagy örökletes betegségeket hordozó kutyáknak díjat ki ne adjon semelyik osztályban".

A második világháború alatt a tenyészetek nagy része sajnálatos módon eltunt. A háború alatt nagy volt az élelmiszerhiány, így a tenyésztõk nagy és szerencsés része is arra kényszerült, hogy kutyáinak számát a minimumra redukálja. Mivel Írország az egész háború alatt semleges maradt, itt nem okozott ilyen mértu pusztítást a háborús helyzet. Sok neves angol kutya "emigrál" ezidõtájt Írországba. Így Írországba került az egész Cooalfin és Ballykelly kennel, az Eileen Lait tulajdonában lévõ of the Fianna kennel, a Mrs. Wagner tulajdonában lévõ Devlin kennel és Elsie Lachford of Tralee kennele. Ez utóbbi kennel megmaradt egyedeibõl alapította meg Mrs. James a világhíru Boroughbury kennelt.

A háború után elengedhetetlenné vált a vérfrissítés. Amerikába sok jó kutya került ki, melyekbõl eredményes kennelek alakultak, mint például a Cragswood, Ambleside, Kyllibracken és Kihone kennelek. Miss McGregor ajándékképpen küldte el az óhazába Rory of Kihone nevu szukáját, amely magán viselte a fent említett kennelek legjobb fajtajegyeit. Így ez a vérvonal bekerült a Sulhamstead, Eaglescrag és Sanctuary kennelekbe Angliában és a Ballykelly, Nendrum, Ballytobin, és Killykeen kennelekbe Írországban.

A tenyésztés nagy lendületet vett. Sok remek felépítésû, óriási méretu, elegáns mozgású, jó harapású és szõrzetu kutya látta meg a napvilágot az ír farkasok történelme szerinti harmadik aranykor elején. Most, harminc év múltán az ír farkas tenyésztés újabb fordulópontjához érkezett. Sajnos a "gyõzni mindenáron" szemlélet vált uralkodóvá, ami a fajta leromlásához és az eredeti õsi ír farkas háttérbeszorulásához vezetett.

Akinek fontos, hogy farkasebe egészséges legyen, eloször is a származását kell alaposan és kritikusan megvizsgálnia, mert a fajnak megfelelõ felnevelése drága, fáradságos, a tenyésztõjének sohasem lebeghet a haszon a szeme elott!

Graham kapitány tenyésztési elõzményei:

Orosz agár - Borzoi

Tibeti masztiff

Skót szarvasagár - Deerhound

Német dog


Ír farkasok anno Graham nyomán:

 

The Irish Gre-hound from the Encylopaedia Britannica, 1797  The Irish Wolf-dog
by
W.P. Smith, 1835
Linda, from Hugh Dalziel's
British Dogs, 1880
Graham's Scot Cuchullin (Cuchulain)

Drawing by Mills of
Ch. Sheelah from 
The Dog, published 1892

The Rev. W.J.C. Lindsay's Tara

Merlin,
owned & possibly bred by Col. Garnier

Hecla from the Journal L'Acclimatation Ch. Dhulart

Dark Rosaleen  Keltair

Nookoo
born 16th June, 1892

Brian II Ch. Dermot Astore 

Bran II. Cheevra Luath Thiggum Thu Ch. O'Leary

Ch. Wargrave  Artara

Ch. Sportella
1897

Ch. Cotswold
1902

Wolfe Tone
born August 3rd, 1900.

Ch. Leinster Aughrim Ch. Gareth  Silver King
(by Leinster ex Lufra Rhu)